Íjász barátság határokon túl - Szerbiában versenyeztünk!
Edzőink fontosnak tartják, hogy nemcsak a közvetlen régiónkban, hanem akár határokon keresztül is bensőséges kapcsolatot ápoljunk más - hasonlóan kemény munkát végző - egyesületekkel. Ezért edzőnket, Tibit, gyakran hívják Szerbiába lelkes tanoncai, akik már évek óta követik az oktatási rendszerünket. És nem eredménytelenül! A edző növendékeknek sikerült egy olyan szellemiséget, egy olyan hozzáállást elsajátítani az évek alatt, ami nemcsak példaértékű, hanem a versenyzők nevelésében az első lépést jelenti.
Így örömmel fogadtuk, amikor ismét meghívást kaptunk az Vajdaság Várai ifjúsági pályaversenyre, amit idén Bácson szerveztek meg. A verseny helyszíne most is lélegzetelállító volt: nem gondoltuk volna, hogy a fiatalok valaha egy gyönyörű várban fognak versenyezni. A pálya kialakítása is izgalmas volt: az első, amit észrevettünk, hogy 60 és 70 méteren nem volt hibázási lehetőség - közvetlen mögöttük a műemlék fala magaslott.
Érkeztünket szerb barátaink örömmel fogadták. Azon kívül, hogy fel voltak szerelkezve mindenféle földi jóval (burek, szendvicsek, pogácsák áradata), a hangulat szuper volt, az íjászok és edzők pedig nyitottak és professzionálisak.
Csapatunkból 21 év alatti íjászaink vehettek részt a versenyen. Így két nevezővel indultunk volna neki a nemzetközi versenynek, de sajnos egy lejárt személyi miatt csak egy íjász tudta képviselni a TVSC-t. A hibából tanultunk, Ditta pedig nagyon szépen helytállt, szokás szerint ügyesen versenyzett! Őt két edző és egy felnőtt íjász kísérte el, így négyen vettünk részt a magyar csapatból. Versenyzőnk kiegyensúlyozottan, nyugodtan lőtt és vette a helyszűkével és nyelvi korláttal kapcsolatos akadályokat. Mozgása nagyon gyorsan kisimult, szórása szépen összeszűkült: ennek eredményeként megdöntötte saját rekordját 70 méteres pontszámában. Gratulálunk neki, csak így tovább!
Köszönjük szépen Milos Stajsic -nak a Vajdasági Íjász Szövetség elnökének, hogy idén is részt vehettünk a versenyen, köszönjük a meghívást és a barátságos, nyitott fogadtatást!